Latyak. Stopp. Hóesés. Stopp.

A környéket lelepte fehér köpenyével a hó és egyre jobban beszorultam a szobám csendjébe. Egyre többet gondoltam arra, hogy hajj ha jó idő lenne, már valahol messze-messze csavarognék egy hátizsákkal a hátamon és rohadtul nem érdekelnének azok a kérdések, melyek a legtöbb utazó fejében megfordulnak, hogy hol alszom este? mit eszünk? hogyan utazunk? Mindegy! Így aztán arra döntöttem, hogy ha mást nem is, de egy kisebb és nem olyan nagy távolságot megpróbálok télen, azaz ma, január hatodikán megtenni stoppal, ki tudja mi lesz alapon. Elővettem a nyárról félretett táblácskámat, mely az előző szezont remekül kiszolgálta Skóciában, majd Albániában, előszedtem a filceket, felöltöztem és kiléptem újra az ajtón. Utam az utca végén elfordult jobbra át egy keskeny nádason, majd egy nagy energiafű ültetvényen, és hopp, máris a 44-es út autópihenőjében voltam Tiszakürt két lejárója között. A nem túl nagy forgalom ellenére kb. 15 perc után már autóban ültem, és egy Németországba tartó fiatalember autós vendége lettem. Mint kiderült Bajorországban később kezdenek dolgozni az emberek a Karácsonyi és Újévi ünnepek után, mivel ott helyi ünnep van ezekben a napokban. Szó esett a pisztácia hazai termesztésének lehetőségéről, és a kenderpálma hazai viszonyok közti kültéri tartásáról. Hamar eltelt az út és már Kecskeméten is voltam, az új vadászgépes körforgalom tőszomszédságában. Innen gyalogoltam egy 10 percet a város központba vezető út mellett, majd egy újabb fuvart kaptam a K&H bank egyik munkatársától. Kb. 10 perc volt míg beértünk, így csak egy rövidebb élménybeszámolót tartottam eddigi kalandjaimból, aminek szerintem még így is örült. A piacnál elváltunk, én mentem a fél négyre megbeszélt találkozómra. A találka jól sikerült és egy pizzaszelet bedarálásával ért véget. Gondoltam, no akkor irány Budapest az M5 felhajtónál csak lesz már ember még este is, aki felfelé igyekszik. Igen ám, de a belvárosból eljutni a nagy tescohoz nem is oly egyszerű, mert baromi messze van az még oda. Így vettem egy jegyet 210-ért és kimentem odáig a helyi 10-es busszal, ami a központból indul. Kiértem 6:35 körül a színhelyemre. A hó lassanként elkezdett szitálni és a még latyakos út szuttyogós hangjának ellenére is szép idő lett. Szintén nem volt nagy kocsijárás, egy kedves hölgy megállt és Lajosmizséig ajánlotta, hogy elvisz, de abba fuvarba nem mentem bele. Vártam hát vagy 20 percet mire lett is autóm. Az eleinte fontos beszélgetést bonyolító, jó erőben lévő úriemberek harmadik idegen utasa lettem. Mondták, hogy ha nem baj még elmegyünk Üllőre és csak utána fordulunk neki Budapestnek teljes gőzzel. Mondtam, hogy jó persze, semmi baj, úgysem voltam még Üllőn, hát majd most leszek. Az egyik útitárs kiszállt, majd én ültem az anyósok előre bérelt helyére. Beszélgetésbe elegyedtünk borról, hova továbbról és még egy rövid körtvezetést is kaptam a Wekerle-telep, számomra eddig nem ismert vidékein, ahol meglátogattunk az egyik helyi kisboltban való kérdezősködés után egy másik boltot, melyben állítólag mindenféle hazai jó található és talán kapcsolat lehet a jövőre. Innen már hamar visszaértünk az Europarkhoz, ahol el is váltak útjaink. Én gyorsan felpattantam a kék csodára, és a Corvin-negyednél a kettesével szedett aluljárólépcsők után arcom elé libegtek a felhők pelyhes csibéi, a havak.